Dobra rázva sütött csirkecurry

9 06 2009

dobva_razva_curryAvagy éljen a fúziós konyha, amely ebben az esetben két keleti blokkot hoz össze :)

A dobva-rázva sütés ugye a kínai megoldás a gyors sütésre. Alapvetően arról van szó, hogy egy wokban kevés olajon átforgatunk húst, zöldséget, amelyet azért, hogy ne kapjon le megrázogatunk, feldobunk. Szükség esetén (pl. erre alkalmas wok hiányában) az intenzív keverés is használ. Bár azért megjegyzem tudnak valamit ezek a csíkszeműek, mert ugye a rázástól-dobálástól nem törhet össze a cucc, szemben a keveréssel, amely a lágyabbra sülő dolgokat simán széttörheti. Egyébként a kínai dobva-rázva sütés alapvetően csak arra szolgál, hogy éppen csak felmelegítsük a zöldségeket, vagy hirtelen átsüssük a húst. Erre már csak azért is szükség van odakint, mivel nyersen azért nem célszerű az emberi trágyával kezelt földterületeken növő növényeket betolni. Mosás után sem nagyon.Többek között ezért olyan sok a sült zöldség a kínai konyhában.

A curry meg ugye kifejezetten indiánál kezdődő őrület, amely egész délkelet-ázsiában honos, ilyen-olyan formában. Elterjedt persze északabbra is, de az ottani módozatok már fúziós hatásokat sejtetnek. Az eredeti curry alapvetően az ízek és főleg a fűszerek orgiájáról szól, általában krémes állagú a végeredmény (mármint a szósz), és valamilyen hús és esetleg -preferáltan- zöldség van benne. Ennél pontosabb meghatározás már nem lehetséges, mivel a diverzió ennél magasabb fokú :)

Bár a két módszer hasonlónak tűnhet, a valóságban erősen eltérő ételeket eredményez. Viszont az ötlet adódik, hogy miért is ne próbálnánk meg összeházasítani a két módszert. Na ebből született az alábbi étel.

Dobva-rázva sütött csirkecurry

600g csirkemell filé kockákra vágva
1 póréhagyma karikára vágva
1 nagyobb újhagyma (medvehagyma vagy egy csokor újhagyma) karikára vágva
1 fej vöröshagyma apróra vágva
4 gerezd fokhagyma áttörve
1 zöld chilipaprika (jó erős :) apróra vágva
1 sárga paprika (lehet piros kaliforniai is) apróra vágva
1-2 maréknyi kesudió vagy mandula
0.15l sűrűbb joghurt (egy kisebb pohár) vagy ugyenennyi hígabb tejföl
1 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál kurkuma
Rogan Josh fűszerkeverék (ha nincs, akkor sima curry por)
só, bors, vörösborecet

Először is készítsük el a páclevet a joghurtból (simán lehet helyette a kevésbé sűrű, alacsony zsírtartalmú (light, hehe) tejfölt használni, ugyanoda jutunk vele), a fokhagymából és a fűszerekből. Adjunk hozzá pár mokkáskanál sót, borsot és egy evőkanálnyi borecetet és keverjük össze. Akkor jó, ha úgy érezzük, hogy a páckrém nagyon fűszeres. A Rogan Josh egy indiában elég népszerű curryétel neve, amelyből létezik fűszerkeverék is. Ez egy csomó aromás dolgot tartalmaz (ánizs, kömény, fokhagyma, fahéj, paprika pl. gyakori) és önmagában nem különösebben erős. Bár a sima curry pornál jobb, szükség esetén azt is használhatunk. (Én nem vetem el a currypor használatát, amíg az ember tisztában van vele, hogy abban kb. mi van. Onnan kezdve ugyanis el tudja tolni a saját ízlésvilága irányába az ízegyensúlyt.)), nagyon finom önmagában is, de szoktam rizshez is adni, egészen érdekes lesz tőle.) Szóval kész a pác, ebbe tegyük bele a kockákra vágott csirkemellet, keverjük jól össze, majd rakjuk félre egy kicsit pihenni. Úgy fél óra nagyjából elég lehet, de nyilván minél tovább, annál jobb. Ha a csirkemell valamiért keményebb volt (pl. háztáji csirkéből készült, ami preferált, de közel sem olyan lágy, mint a broiler) , akkor hagyjuk benne tovább; a joghurt/tejföl tejsavai szépen meglágyítják majd a húsunkat. (Ez a pácolási eljárás állítólag őskorig nyúlik vissza…hmmm.)

Közben elkészítjük a zöldségeket. Egy wokban melegítsünk egy evőkanálnyi olajat (nagyon forróra, ahogy kell), majd először a hagymaféléket, majd a paprikákat hozzákeverve dobva-rázva süssük át a cuccot. Nem kell sokáig hőkezelni az ételt, az a cél, hogy forró, de azért ropogós maradjon. (Oké, a póréhagymát és a többi hagymafélét, azért lehet kicsit sütögetni, mert néha elég rágósak tudnak lenni.) Ha kész, akkor vegyük ki, és tegyük félre.

Ha megvolt a pácolás, akkor a húst a páccal együtt dobjuk bele a wokba, és dobva rázva süssük meg. Ez némileg nehéz ügy lehet, mivel egyrészt a pác+csirke nehéz (nem beszélve a wokról :) ), másrészt a sűrű kulimászba ragadt cucc nehezen forgatható. Mindenesetre ne adjuk fel, és süssük addig, amíg a hús ki nem fehéredik. Adjunk hozzá egy kevés vizet (1-2 evőkanál), hogy visszanyerjük az elvesztett folyadékot a mártásból, és dobjuk bele a paprika-hagyma párosítást. Adjuk hozzá a kesudiót vagy a szeletelt mandulát (a kesudiónak kellhet egy kicsivel több idő, mint a szeletelt mandulának). Jól keverjük át a cuccot,  és ha a mártásunk megfelelő állagú (valószínűleg az elején már az), akkor készen is vagyunk.

Rizst vagy esetleg valamilyen finom indiai kenyérfélét adhatunk hozzá köretnek.


Tevékenységek

Információ

Szólj hozzá