Miso leves répával és hagymával

10 10 2010

Újra egy olyan leves, amelyhez nem kell sem különösebb előkészület, sem gyakorlat, sem túl sok idő. Igazából úgy született, hogy hirtelen megkívántam egy kis levest az ebédhez, de lehetőleg olyat, amely illik ízvilágában az ezt követő halhoz. Adódott, hogy valamilyen japán levest készítsem el, csakhogy az egyikhez  ez hiányzott, a másikhoz az… ezért inkább elővettem a kreativitást (vagy annak hiányát, nem tudom), és íme :)

Miso leves répával és hagymával

1 nagyobb répa apró hasábokra vágva
2 szál újhagyma (zöld részével együtt) felkarikázva
1 fél vöröshagyma négy darabba vágva
1 liter dashilé (dashi porból, vagy ha van friss, akkor niban dashi)
kb. 1.5-2 evőkanál sötét miso paszta (világos is lehet)
1 evőkanál citromlé
1 teáskanál shichimi togarashi (japán hétfűszer-keverék)
pici bors

Egy kortynyi olajon kb. egy-két perc alatt megpirítjuk a hagymákat és a répát. Nem kell túlzottan megfőnie, csak egy picit süssük meg. Öntsük fel a dashilével, és forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről és hagyjuk állni pár percet. Közben elkészítjük a misot úgy, hogy másfél deci meleg (de nem forró) feloldjuk a miso-pasztát, míg sima nem lesz. Óvatosan keverjük hozzá a misot a leveshez, kb. fél decinként. Amikor beleöntöttünk egy adagot, keverjük jól fel, és kóstoljuk meg. A miso erős íze fokozatosan uralni kezdi majd az ételt, ezért nagyon fontos hogy ott megálljunk, ahol úgy érezzük, hogy a levesünk pont nekünk megfelelő. (A maradék misot kiönthetjük, de elvileg ez a mennyiség kb. kelleni fog.) Ízesítsük a levest egy hangulatnyi borssal, egy kanálnyi citromlével és shichimi togarashi-val. (utóbbi elhagyható, ha nincs).

A Shichimi Togarashi összetevői:

  • Durvára őrölt chilipaprika (ez a fő összetevő)
  • Őrölt sechuani bors (sansho)
  • Pirított narancshéj (ez látszik majd a legjobban)
  • Fekete szezámmag
  • Fehér szezámmag
  • Kendermag (LOL)
  • Őrölt gyömbér

 


Műveletek

Információ

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Follow

Get every new post delivered to your Inbox.