Pasticcio

A következő rakott tésztaféleség elsőre talán bonyolultnak hathat, de valójában pofonegyszerű az elkészítése. Kitűnő alternatívája lehet a jobbára unalmas hétköznapi spagettiféléknek, és nem csak, hogy finom, de elég laktató is ahhoz, hogy akár önállóan is megállja a helyét.

20121217-_MG_2161

Pasticcio

600g darált marhahús
1 vöröshagyma karikákra vágva
4 gerezd fokhagyma áttörve
4 paradicsom meghámozva, felaprítva
60g apróra tört szardíniafilé
1dl száraz fehérbor
1 piros paprika apróra vágva
só, bors, kevés oregano és bazsalikom (ha van, akkor friss)
fél maroknyi aprított zöldpetrezselyem
3dl natúr joghurt
3 tojás
kevés szerecsendió, fehér bors, pici só
100g reszelt sajt (ha van, akkor parmezán, de megteszi más keményebb fajta sajt is)
350g fusili tészta kifőzve

Először a tölteléket fogjuk elkészíteni. Ehhez egy kevés olajon pároljuk meg a hagymát és a paprikát. Ha már üvegesedik a hagyma, dobjuk mellé a darált húst, és törjük bele a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd kevergetve pirítsuk meg a húst morzsára. Ha már megsült a hús, adjuk hozzá a paradicsomot, és süssük pár percig, amíg a paradicsom össze nem esik. Öntsük fel a borral, szórjuk rá a zöldfűszereket, majd fedjük el, és főzzük még egy jó tíz-tizenöt percig, amíg kissé besűrűsödik.

Közben főzzük ki a tésztát kevés olajos vízben, és készítsük el a szószt. Utóbbihoz keverjük össze a joghurtot a tojásokkal, adjunk hozzá kevés szerecsendiót, fehér borsot, sót, majd reszeljük bele a sajtot. Dolgozzuk össze az egészet.

Ha minden elkészült, vajazzunk ki egy mélyebb tűzálló tálat. Fektessünk az aljára a tesztából egy réteget, majd jöhet rá egy adag töltekék. Újabb tészta- és újabb töltelékréteg következik, majd befedjük az egészet a tészta maradékával, és ráöntjük a szószt. Eligazgatjuk rajta, majd lefedjük a tálat, és bedugjuk a sütőbe 200 fokra jó fél órára. Ezalatt szépen összesül a pasticcio.

Tálalásnál adhatunk hozzá egyszerű zöldsalátát, de akár önmagában is ehetjük.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s