Sült kofta

Esetleg kefta, köfte, küfte, qofte, kyufte, kufta, keftés… vagy amilyen néven szeretnéd illetni. A lényegét tekintve majdnem mindegy, ugyanis ez az étel az egész Földközi medencében elterjedt, és bár vannak változatai szép számmal, a lényeg, a sült húsgolyó mindegyikben ugyanaz. Mi itt most egyfajta mixtúrát fogunk alkalmazni, de függően attól, hogy hol esszük, a kofta elég más is lehet. Egy korábbi receptünkben egyébként már írtam róla (kefta tagine), ahol viszonylag natúrban használtuk. Itt most egy másik receptet mutatok, amely picit más ízvilágú. A kofta gyorskajának sem semmi, lehet enni pálcikára felfűzve, a kísérletező kedvűek süthetik parázson is, és lehet próbálkozni különféle szószokkal, salsákkal is hozzá.

20130714-_MG_3482

Sült kofta

600g darált bárány vagy marha, végszükség esetén sertés
1 tojás
1 krumpli megtiszítva és lereszelve
2 zöld erőspaprika kimagozva és nagyon apróra vágva
1 nagyon picire vágott vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma áttörve
1 diónyi frissen reszelt gyömbér
1tk kurkuma
1tk friss mentalevél apróra  vágva
1tk őrölt koriander
1tk őrölt római kömény
só, bors, teáskanálnyi pirospaprika (ízlés szerint)

Egy tálba tesszük a darálthúst (puristáknak szigorúan sovány bárányt, a többieknek darált marhát, esetleg ha nem vagy muszlim, akkor uram bocsá’, de sertést), a sót, a borsot, a tojást, a pirospaprikát, a koriandert, a mentát, a köményt, a kurkumát, a gyömbért, a fokhagymát, a hagymát, a zöldpaprikát, a krumplit… meg amit kihagytam még esetleg az összetevőkből. 🙂 Alaposan dolgozzuk össze kézzel, majd egy kanál segítségével formáljunk belőle 2-3 centis húsgolyókat. Tegyük ezeket félre úgy fél órára.

Forrósítsuk fel az olajat és apránként süssük ki a koftákat, időnként megforgatva őket. Itassuk le róluk a zsiradékot, majd halmozzuk egy tálba és kínáljuk a vendégeknek. Meg is grillezhetjük őket faszénparázson: ekkor az olajban sütés helyett húzzuk őket nyársra és óvatosan fektessük ezeket a tűz fölé. Ez kicsit macerásabb így, de az íze kárpótol majd.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s