Tüzes whiskys csirke

Így ünnepek után, esetenként pár kilóval nehezebben mindenkinek jól fog esni egy könnyebb étel, ami ráadásul gyorsan el is készül. A mi esetünkben ez most egy whiskyvel készülő csípősebb csirkemell lesz, amelyhez a szószon kívül egy kis hagymát is adtam, hogy lazább legyen, és leküzdjük vele a csirkemell óhatatlan szárazságát. Bár a nevében tüzes, de valójában a bele kerülő sriracha szósz csak azoknak lesz erős, aki egyáltalán nem eszik csípőset – valójában inkább csak lazán csípős.

Tüzes whiskys csirke

700g csirkemell szeletekre vágva
1 kisebb vöröshagyma felaprítva
4-5 gerezd fokhagyma áttörve
só, őrölt bors
3-5dkg vaj
1-2ek sriracha szósz, vagy ha ez nincs kéznél, akkor bármilyen csípős chiliszósz
1ek méz
1ek szójaszósz
1-2ek citromlé
5cl whisky (nem kell a 18 éves (és legalább ennyi ezerbe kerülő) csodawhisky, elég valami kommerszebb fajta is)
1 lime hosszában félbevágva, majd vékony félkarikákra vágva

opcionálisan: 1 póréhagyma felkarikázva

A csirkemellet vágjuk szeletekre (de hagyhatjuk egészben is, ha úgy jobban szeretjük), dörzsöljük be sóval és őrölt borssal. Egy serpenyőben forrósítsunk valamennyi olajat, majd süssük benne pirosra a húst. Ez kb. 5-6 perc szokott lenni. Közben időnként forgassuk meg a szeleteket. Vegyük ki, és tegyük őket meleg helyre.

A serpenyőbe, amiben a húst sütöttük, dobjunk egy kockányi vajat, majd amikor elolvadt, mehet bele az apróra vágott hagyma. Kicsit megpirítjuk, majd beleöntjük a sriracha szószt, citromlevet, mézet, whiskyt és szójaszószt. Kicsit beforraljuk, majd visszatesszük a hússzeleteket és rádobjuk a lime karikákat. Kicsit összekeverjük, 2-3 percig együtt főzzük, majd készen is vagyunk. Tálaláskor hintsük meg egy kevés metélőhagymával. (ha van éppen, ez elhagyható)

Hozzáadhatunk egy pórét, ha kicsit lazítani akarjuk. Ilyenkor a vöröshagymával együtt tegyük a vajba a szeletekre vágott póréhagymát és süssük addig, amíg a póré kicsit összeesik és édeskés ízű nem lesz. Utána jöhetnek a szószfélék, méz, whisky és innen a recept folytatódik a korábban leírtaknak megfelelően.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s