Bízvást számíthat a legegyszerűbb leves díjra a mai fogásunk. Adva van hozzá az illatos sárgadinnye, amelybe mindössze egy kevés – vagy talán mégsem olyan kevés – habtejszínt fogunk tenni, hogy ezáltal kellően krémessé varázsoljuk. Pici menta, csak a hűvössége kedvéért, kevéske cukor, hogy beállítsuk az édességét, és már készen is vagyunk. Nincs főzés, csak egy kevés turmixolás; sokat mondok, ha az összes munkaigénye több, mint tizenöt perc.
Tejszínes sárgadinnyeleves
1 sárgadinnye
2dl habtejszín
3-4 mentalevél apróra tépkedve
2ek cukor
kb. 7-9dl víz, vagy amennyit felvesz
Először felvágjuk a dinnyét, és eltávolítjuk a magjait. Ezután vágjuk szeletekre, és miután levágtuk a héjáról, kockázzuk fel. A dinnyedarabok negyedét tegyük félre, a többit szórjuk a turmixgépbe, és adjunk hozzá a vizet (nézzük a gépen a mércét, kb. 1liter leves legyen a végén), a cukrot és a mentaleveleket. Fokozatosan turmixoljuk le, míg nagyon sima nem lesz és az összetevők el nem keveredtek.
Öntsük a sűrű levet egy edénybe, adjuk hozzá a dinnyedarabokat és öntsük rá a habtejszínt. Jól keverjük át, majd ellenőrizzük, hogy kellően édes és krémes-e. Ha szükséges adjunk még hozzá cukrot (a dinnyétől is függ, hogy mennyire volt édes, amikor beleraktuk), ha túl sűrű, akkor egy kevés vizet. Szinte krémes állagúnak kell lennie, ne vizezzük fel túlzottan!